Rozmaring, te csodás!

Szerző és fotó: J. Kovács Andrea
2026.07.05. 16:00

Régen a falusi udvarok elképzelhetetlenek voltak rozmaring nélkül, hiszen az örökzöld félcserje fontos szereplője volt a népi romantikának. Mivel a pár egymás iránti hűségét jelképezi, ezért a menyasszony koszorújába fonták, illetve a vőlegény kabátjára tűzték. Sőt, egyes helyeken még a lakodalomba meghívott násznépnek is készítettek belőle kitűzőt, amit pici fehér masnival díszítettek.

A fásszárú növény már az ókorban kedvelt fűszer volt. A görögök ízesítésre használták ágacskáit, a nyers vagy főzött magvakat pedig mézzel fogyasztották. A leveleit elsősorban füstölőszernek, illetve bor fűszerezésére és a fürdővízhez adva afrodiziákumként alkalmazták. Az arabok emlékezet és beszédkészség javítására használták. A középkori kolostorkertekben gyógynövényként termesztették, a legenda szerint Szent Erzsébet rozmaringgal kezelte köszvényét. Paracelsus, a híres svájci orvos-polihisztor pedig a gyógyítás alapnövényének nevezte.

A szakemberek szerint a rozmaring étvágygerjesztő, emésztést javító, ezen kívül görcsoldó, baktériumölő hatást tulajdonítanak neki, valamint menstruációs, változókori panaszok, vérkeringési zavarok, fejfájás esetén is alkalmazzák. Illóolaját bedörzsölőszerekben fájdalomcsillapításra, izom és ízületi panaszok esetén javallják.

A rozmaring a konyhában is remekül megállja a helyét. Grill zöldségek, húsok – elsősorban a bárány, birka, vadhúsok  – egyik jellegzetes fűszere. Az olaszok kenyerének, a focaccianak elengedhetetlen kelléke. Ha van rá lehetőségünk, érdemes megkóstolni a klasszikus görög citromos krumplit, melyet rozmaringágacskával tálalnak. A horvátok különösen a tengerparti részeken, Dalmáciában és Isztriában használják gyakran.

Erőteljes, enyhén fenyőre emlékeztető, kissé kesernyés íze van. Jól bírja a magas sütési hőmérsékletet, ezért ideális a hosszan sülő ételekhez. Ízesíthetünk vele ecetet, és készíthetünk belőle fűszervajat.

A rovarok elleni védekezésben szintén hasznát vehetjük, az ablakpárkányra téve elriasztja a kellemetlen betolakodókat. Ráadásul a felsorolt jó tulajdonságok mellett szépen díszíti kertünket.

Kapcsolódó témák: #fűszernövény | #gasztronómia | #növény |